maç sonuçları

Hajdúböszörményi alkotótábor és mesterségek napja

Úgy látszik, az idei év a portál életében mozgalmasra sikerül. Szorosabbra fűztük kapcsolatunkat a székesfehérvári kézművesekkel (Tűzzel-vassal Fesztivál), segítettünk egy árvízkárosult óvodának, a médiában egyre többször kerülünk ha nem is középpontba, de említésre, mint például az Indexen megjelent konyhakés-teszt, vagy a kiváló készítőink által megvalósított „Borgia Navaja” kapcsán. Idén először, amatőr kezdeményezésre és szervezéssel megrendezésre kerül egy késműves, kovács és bőrműves alkotótábor Hajdúböszörményben, igen hangulatos helyszínen, a Tájházak területén.

Kesportal: Plakat

Profi készítőink már bebizonyították, hogy egy alkotótábor a jó hangulaton túl igenis produktív tud lenni (például legutóbb Alsópáhokon). Hasonlóan ehhez a megmozduláshoz, pár lelkes fórumozónk elhatározta, hogy tudásukat megosztva, közösen dolgozva és főleg tanulva eltöltenek pár napok zárt körben. Az egymástól tanuláson túl már sokat bizonyított mesterek is részt vesznek az alkotótábor munkájában, remélhetőleg hasznos tanácsokkal ellátva a résztvevőket.

Kesportal: kep3

Az alkotótábor célja természetesen a késkészítés és az ehhez kapcsolódó bőrös munkák körül forog majd, érintve a penge kovácsolását, a markolatozást, a bőrtok elkészítését, valamint – ha már egyszer a kovácstűz rendelkezésre áll -, a fokoskészítést is. Az izzó acélon túl hobbista kovácsaink is alakulni fognak a kalapács súlya alatt! Az irányvonalat a hajdú és a hagyományos magyar formák szabják majd meg, így tulajdonképpen hagyományőrző kézműves tábornak is tekinthető az összejövetel (kár, hogy ötvösünk, rézművesünk nincs házon belül). Reméljük, a régies környezet inspirálólag hat majd mindenkire!

Kesportal: kep4

Az alkotótábor lezárásaként az augusztus 22-i vasárnap nyílt napként várja az érdeklődőket délelőtt 10-től, várhatóan délután 5 óráig. A lehetőségekhez mérten és mértékben az érdeklődők betekinthetnek a mesterségek alapfogásaiba, esetleg azokat ki is próbálhatják felügyelet mellett. Az előzetes remények szerint a zárt napok alatt készült produktumok szemügyrevehetők lesznek egy rögtönzött kiállítás keretében.

A nyílt nap programja kiegészül egy korábban elmaradt rendezvénnyel, a Mesterségek napjával is, mely keretében más kézműves tevékenységekkel is megismerkedhetnek a látogatók. Megnézhetik és kipróbálhatják a szövést, hímzést, fazekasságot és fafaragást. A családi programot kihangsúlyozandó a gyerekek számára foglalkoztató sátor áll majd rendeklezésre, valamint hagyományos étkeket is megkóstolhatnak az arra vágyók.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk augusztus 22-én Hajdúböszörményben a Tájházakban!

BlackWoOd

Kesportal: kep1

12 hozzászólás


  1. 1 A.S.H

    Jo lett a cikk, grat!

  2. 2 protect

    Azt lehet tudni, hogy készítőink közül ki lesz majd ott?

  3. 3 BlackWoOd

    Lehet tudni, persze.
    Elsősorban a közelben lakók lesznek jelen, mint pl. Lovász Gyula, Nagy Csaba (Le Goff), de ott lesz várhatóan A.S.H., Raga és Giga is. Csak hogy párat említsek, akik így hirtelen eszembejutnak.
    Bővebben lásd a rendezvény topikját a fórumban!

    ps.: nem fórumos mestertől is van ígéret, hogy gyorstalpaló oktatás keretében bemutatja a kovácsolás alapjait. Név szerint Szekeres Antalról van szó, Le Goff mesteréről.
    (De ez az összejövetel elsősorban a késkészítés topik újdonsült „sztárjairól” fog szólni, illetve a közös tanulásról…)

  4. 4 protect

    BlackWoOd köszi a választ!

  5. 5 firesnake

    De várom már, hogy ott legyünk 🙂

  6. 6 moose

    „a késkészítés topik újdonsült “sztárjairól” fog szólni”

    Hogy ez mekkora! :fetreng:

  7. 7 kelapu

    Legyetek szerencsések az időjárással, alkossatok szépeket, aztán majd lássuk is az eredményt. Sok sikert.

  8. 8 Robi

    BlackWood ! Köszönjük a cikket , és a lehetőséget a portálnak és Neked .

  9. 9 Robi

    Most olvasom: Szárok Pff 🙂 🙂 🙂

  10. 10 tibor

    Minden jót a mestereknek és az odalátogatóknak is!

    Tibor

  11. 11 Andus

    Sziasztok!!!
    Remélem mindenki sikeresen hazaért!
    Örülünk, hogy megismerhettünk titeket!!! Már hiányzik ez a klassz csapat a tájházból!!!
    Még egyszer köszönünk mindent, és remélem találkozunk még! Andi a tájházból

  12. 12 Betty

    Szia Andi!
    Köszönjük szépen a munkátokat,a sok segítő szándékot,a kedvességeteket,és hogy elviseltétek a 4 napos ottlétünket! 😀 Remélem jövőre ismét találkozunk! Puszi a lányoknak,és Neked!

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.