anal porn
21sextury

Árvízi kés – pénzadomány és játékok az árvízkárosult óvodának

Köztudomású, hogy idén az ország egyes részeit komoly belvíz és árvízkárok érték. A károsultaknak sokan, sokféleképpen próbálnak segíteni, ki pénzzel, ki eszközökkel, ki élelmiszerrel vagy éppen ruházati cikkekkel. A portál berkein belül is történt egy kis mozgolódás, köszönhetően egyik kovácsunknak, aki megtette a szükséges első lépéseket!

Kesportal: Kep01

Portálos késkészítőnk, Szántó Szabolcs (Szasza) fejében megfogalmazódott az ötlet, hogy a maga módján, további készítőket és a portál olvasóit is bevonva tenni kellene valamit, gyűjtést kéne szervezni. Ötlete egy exkluzív kés volt, melyet az adományt felajánlók között kisorsolva kívánta ösztönözni a gyűjtést. A kés elkészítéséhez társakat keresett és talált Fazekas Gábor (Laikus) és Fábián Péter (Ronin) személyében.

Kesportal: Kep02

A Szasza által kovácsolt GO3 csapágyacél penge 8 cm-es pengehosszal, 4 mm vastag anyagból készült, enyhén agresszív hamis fokéllel. A félkész pengét Laikus vette kezelésbe, többrétegű, hullámokat szimbolizáló mintát maratott rá díszítésképpen. Az így kapott pengére ezek után Ronin elkészítette a kés markolatát, melyhez dél-amerikai vasfát használt fel. A markolatot ehhez a késhez készült mozaikszegecsekkel díszítette. A végső pimpelés okán a kés ismét Laikushoz került. Ő a markolat kis alakításán és a penge motívumaival összecsengő formák kialakításán túl még egy díszítő bőrfonatot is készített a zsinórfuratba. A végső állomás a kovácsműhely volt, ahol összecsiszolás, élezés és az utolsó simítások elvégzésével megszületett a KÉS. Hogy az ne maradjon ruhátlan, csatlakozott a csapathoz Rajkai Gábor (Raga), aki marhabőrből festett, formázott és metszett tokot készített, szintén hullámokat mintázó díszítéssel.

Kesportal: Kep03

Kesportal: Kep04

Miután a kooperáció eredménye elkészült és bemutatásra került, kezdetét vehette az adománygyűjtés. A rendelkezésre álló közel két hét alatt összesen 120.000 Ft adományt ajánlottak fel a portál tagjai. Annak érdekében, hogy az így összegyűlt összeg ne vesszen el egy segélyszervezet vagy önkormányzat bankszámlájának pénz és bürokráciatengerében, mint egyszerű könyvelt tétel a többi között, hanem talán látható, érzékelhető és kézzel fogható segítséget jelentsen, úgy határoztunk (a hozzászóló fórumozókkal egyetértésben), hogy egyetlen szervezet kapja meg az azt. A felsőzsolcai Platthy Ida Napköziotthonos Óvodája lett a kiválasztott intézmény, mivel az árvíz a berendezésben komoly károkat okozott. Az óvoda használhatatlanná vált játékainak pótlására nagylelkű fórumozók játékgyűjtést is tartottak az „árvízi kés” szerencsés tulajdonosának kisorsolásával egy időben.

Kesportal: Kep05

A sorsolás gyorsan, egyszerűen zajlott. Kalapban a nevekkel felkértük késtalálkozóink háziasszonyát, hogy az Ő keze döntse el, ki lesz az az adományozó, aki emlékül hazaviheti az „árvízi kést”. A szerencsés Nardai Richárd (RedMage) éltársunk lett, aki egyébként lelkes késgyűjtő, így biztosan jó helyre és értő kezekbe került késes és bőrös mestereink műve.

Kesportal: Kep06

Ronin a késkészítésben való részvételén túl, magánakcióként a markolatanyag maradékából és a mozaikszegecs egy szeletéből egyszerű medált készített, melyet a legnagyobb összeget adományozónak szánt vigaszdíjként. Mivel ez a személy éppen a kés nyertese lett volna, így a medált végül a második legnagyobb összeget felajánló Kámán Péter (Kamanart) éltársunk kapja meg.

Kesportal: Kep07

Az adományozásról készült emléklapot és az összegyűjtött játékokat augusztus 4-én az óvoda vezetője átvette a portálunkat és a kés készítőit egyaránt képviselő Bodolai Péter (Finucci) éltárstól. Ezúton is tolmácsolnánk a hölgy üzenetét: „Minden egyes adományozónak nagyon szépen köszönöm a segítséget, a játékokat! Most nagy munkában vagyunk, de a megnyitó ünnepségre szeretettel várunk mindenkit!”
Az „árvízi kés” készítőire különösen, de minden egyes adományozó éltárs erőfeszítésére úgyszintén büszkék lehetünk!

BlackWoOd

(A fotókért köszönet Laikusnak, Fonthunternek, BandiBuildernek!)

Kapcsolódó linkek:
Platthy Ida Napköziotthonos Óvodájának honlapja
Fazekas Gábor honlapja
Fábián Péter fotóalbuma
Rajkai Gábor fotóalbuma
Szántó Szabolcs megújult honlapja

5 hozzászólás


  1. 1 edrose

    Én nagyon büszke vagyok. Minden résztvevőnek, közreműködőnek gratulálok!

  2. 2 csulak

    HuhA! Szep kezdemenyezes es meg szebb a befejezes!
    Gratulalok az otletert, a gyonyoru munkaert ez egy nagyon szep szecceszios beutesu kes !es persze az osszes adomanyozonak, le a kalappal urak!

  3. 3 lakbal

    Szép volt fiúk

  4. 4 Rajkai Lajos

    Jó érzéssel és büszkeséggel tölt el,hogy fiam (raga)egy ilyen csapat tagja.
    Tisztelettel köszöntöm a közösség minden tagját.
    Rajkai Lajos

  5. 5 Helmut blockheizkraftwerk

    :-) cool!

Hozzászólok