anal porn
21sextury

Opinel találkozások 2009 – az Opinel-gyűjtők II. nemzetközi kiállítása

2004-es Opinel-cikkem bővített, átdolgozott kiadása (amely igencsak indokolt, merthogy azóta a cég szemlélete és a modellválaszték is lényegi változásokon ment keresztül) ugyan egy kicsit még várat magára, addig azonban íme egy egészen friss beszámoló a két héttel ezelőtt megrendezett II. Opinel-találkozóról. A fotókat egy francia késbarátnak, DJIN-nek köszönhetjük.

Ezt a találkozót a rendkívül sikeresnek bizonyult 2007-es után tehát másodízben rendezték, és egyelőre ez a kétévenkénti gyakoriság látszik hagyománnyá válni. Az eseménynek az Opinel Múzeum székhelye, a magas-szavojai Saint-Jean-de-Maurienne (ejtsd: szen-zsan-dö-morienn) városa ad helyt és maga az Opinel Múzeum, illetve a helyi Lions Club szervezi.

A kiállítók kiállítanak és gyárlátogatáson vesznek részt, a látogatók pedig álmélkodhatnak a gyűjtemények gazdagságán, illetve csodálkozhatnak, hogy a márka az utóbbi százegynéhány évben a bicskákon kívül mi mindent nem gyártott. A találkozóra nagyon komoly, ezer fölötti (!) darabszámú gyűjteménnyel rendelkező kiállítók is érkeztek. Nem csoda hát, hogy az Opinel Múzeum is az esemény szervezője és támogatója: ahogy a képekből is kiderül, ez a találkozó afféle időszaki történelmi kiállításként is felfogható, számos olyan darabbal, amelynek a múzeum sincs birtokában. Mi, távoli, pusztai Opinel-barátok pedig szaporán pisloghatunk – hja, kérem, könnyű a franciáknak, otthon gyűjteni Opinelt, próbálnák ugyanezt összehozni a PeCsából meg a Vaterán…

Na de nézzük a képeket, illetve kezdjük a legismertebb termékkel, a bicskával és a késekkel, ezeken belül is a történelmi darabokkal. Elsőnek íme néhány olyan, a legidősebbek és a legritkábbak közé tartozó Opinel bicska, amelyeket Joseph Opinel még 1890 előtt készített Gevoudazban, keresve a nyél és a penge ideális formáját.

Ezeknél már nagyjából végleges a forma.

Abszolút ritkaság: 3-3 darab a méretsorból réges-rég eltűnt 1-es és 11-es modellekből, méghozzá mindegyikük külön időszakból származó jelöléssel: a szavojai kereszt, a „kereszt és pálma”, s a legismertebb, a „koronás kéz” beütővel.

Régi, szavojai keresztes Opinelek, természetesen még gyűrűs zár nélkül.

Szép régi méretsor, vegyes beütőkkel.

I. világháborús emlékek egy gyűjtő nagypapájától: sisak, fénykép és az öreg Opinelje – illetve ami a hosszú használat során belőle maradt…

Régi konyhai mindenes- és hámozókések („couteaux d’office”), minden elképzelhető penge- és beütővariációval.

A történelmi darabok után pedig jöjjenek más érdekességek és ritkaságok: különböző alkalmi kiadványok, fontosabb eseményekre készült sorozatok darabjai. Például Jacques Chirac egy hajdani kampányának ajándéka. Jobb, mint egy műanyag golyóstoll…

Hiánytalan sorozat az 1992-es albertville-i téli olimpiára kiadott 8-asokból (az „általános” feliratúakon kívül minden, a versenyszámoknak helyt adó síterep és település külön kést kapott, ezek láthatók a fölső sorban.)

Volt ugyebár egy focivébé is…

Ez a tömör fából faragott, mázsás darab egy fafaragó-találkozóra készült 1984-ben.

Régi, ritka Opinel pizzakés, amely annak idején kizárólag Olaszországban került forgalomba.

A találkozó nemcsak eredeti Opineleknek, hanem átalakított, faragott-díszített, vagy az Opinel mintájára készített, de egyáltalában nem gyári, hanem teljesen egyedi műveknek és készítőiknek is otthont ad. Nézzünk hát néhány különleges, exkluzív, furcsa, esetenként kifejezetten bolondos darabot. Charles Roulin a nyelekre készít „állati” faragásokat. (Ha valaki kedvet kapna a nyélfaragáshoz, tudjon róla, hogy kifejezetten erre a célra az Opinel gyárilag is készít és árul pengével és gyűrűvel ellátott, tehát műszakilag kész, de esztergálatlan, „tömbnyelű” bicskát.)

Gilbert Belluart különleges, egyedi, damaszkolt Opineleket készít.

JP Sire szintén damasztpengében és nemes, díszített markolatanyagokban utazik.

Rájabőr Opinel! Tecc…

Laurent Gaillard rusztikusabb, kovácsolt, agancsnyelű kései, eredeti gyűrűkkel.

Fabrice Dompnier nem másból, mint kőből készít nyeleket a 13-asra.

Igen ritka példány egy karácsonyi cégajándék-sorozatból, amely a neves és patinás Hermès divatház megrendelésére készült. A nyél rétegelt, préselt és ragasztott bőrből készült, amelyet fagyasztva esztergáltak.

70-es évekbeli átalakítás egyenesen az USÁ-ból: indiánok készítették egy régi fixpengés Opinelből.

Kirakati reklámbicska és kiállítási hangulat…

Az Opinel anno nem csak bicskákat gyártott, hiszen a család eredetileg szerkovács volt, és mezőgazdasági, kerti, konyhai, háztartási szerszámok egész sorát készítette és árulta már a bicskák előtt is, majd sokáig azokkal párhuzamosan – aztán előbbiek szép lassan kikoptak a kínálatból. Ezt persze sokan tudjuk a szakirodalomból, de hogy pontosan miket is készítettek, és milyen hatalmas választékban, azt képen már sokkal ritkábban látni. Nézzük hát, mik is voltak ezek.

Lehettek például „banális” zöldségaprítók, fejsze- és baltafejek, kacorok…

…mindenféle oltókések és sarlók…

…színlő- és kádárbárdok…

…sőt, metszőolló is! (Hiába, nincs új a nap alatt: a Leatherman épp nemrég kezdett el metszőollókat is gyártani.)

Természetesen állatorvosi felszereléseket, állattenyésztéssel kapcsolatos szerszámokat is kínáltak. Fölül egy érvágókés, más néven lancetta vagy oltógerely, alul pedig egy szőr- illetve birkanyíró.

Egy első világháború előtt készített biszturi (szike).

A kínálatból a szorosabban vett háztartási eszközök, így például az ollók sem maradhattak ki.

S ami már nekem is sok – legyezzetek, mert elolvadok… –: csudás Opinel borotvakések garmadája. Tessék, már megint kezdhetek vadászni az eBay-en…

Végül pedig egy csupa szarunyeles gyűjtemény…

…és ami szerintem minden Opinel-termékek közül a legviccesebb darab: egy magasfeszültségű vezetékek vagdosására készült szerszám!

A beszámolók szerint a résztvevők – úgy a kiállító gyűjtők és készítők, mint a „mezei” látogatók – 2007 után most is mindannyian kiválóan érezték magukat, remek hangulatú találkozónak ítélik az eseményt és már alig várják a 2011-es kiadást. Mennék én is, szívesen, persze…, és gondolom, nem is vagyok ezzel egyedül itthon. Csak ez a fránya Francia-Szavoja ne lenne ilyen marha messze…

Rózsa Edvárd

Képek: nagy köszönet DJIN-nek!

14 hozzászólás


  1. 1 Somi

    Klassz! :)

  2. 2 Moti

    óriási! A “minden sörnyitó” szlogenből adja magát a “minden Opinel”! :D Köszönjük!

  3. 3 tuske698

    Ez egy gyönyörü késtörténeti beszámolo volt gratulálok

  4. 4 mukcsi

    Nagyon tetszett! Köszönöm szépen! :)

  5. 5 Switchblade

    Erdekes volt a cikk. Ebbol meg tobbet megtudhattam a jo, oreg “Opi” termekek vilagarol es egy kicsi talan a muzealis kiallitas hangulatabol is ervenyesult… :)
    Koszi!

  6. 6 Le Goff

    Gratulálok, nagyon jó a cikk.Sok érdekességet meg lehet tudni belőle.

  7. 7 trice

    Nagyon jó cikk, jó képekkel fűszerezve egy általam nagyra becsült késcsaládról (és sok minden másról). Gratulálok.

  8. 8 Lally

    Mmmmmm…nem rossz.
    Praktikus szerszámok, az én 12-esemet is szeretem, átéri a kenyeret és jó vele szeletelni.
    Sajnos nem a legéltartóbb a hagyományos pengével…:(

  9. 9 edrose

    Ez érdekes, mert az éltartás persze relatív, de azért az Opinelek nem a rossz éltartásukról híresek. Főleg nem a szénacél penge – ha ezt érted hagyományos alatt.

  10. 10 Lally

    Napi használatban van étkezéseknél.Kéthetente meg kell húznom a köves-görgős Fiskars élezőn. Lehet, hogy nem szereti a porcelánt meg az üveget. Vagy csak nincs összehasonlítási alapom.

  11. 11 edrose

    Jaaa… Akkor jujj!!! A porcelánt és az üveget még az Opinel által használtaknál sokkal „komolyabb” acélok sem szeretik, hiszen ez simán élgyilkos dolog. Magyarán ez nem az acél minőségéből, hanem a felhasználás módjából eredő éltartási probléma. Próbáld ki, hogy vágódeszkát vagy fatálat használsz (ha már bicskával eszel, ez nem olyan szentségtörés az asztalon), és csodákat fogsz tapasztalni.
    Persze mi, itt a Portálon ilyen szempontból a másik véglet vagyunk, de szerintem senki sincs közöttünk, aki a kését üvegen-porcelánon használná, és sokan leszünk libabőrösek, ha csak erre gondolunk… :D Üveg- és porcelántányérra a recézett eszcájgkés való, annak nem árt – hisz nincs is éle… ;)

  12. 12 Lally

    Viszont senki sem említette az ár-érték arányt :) ….

  13. 13 edrose

    Azért, mert ez többségünknek nem is kérdés… :)
    Ez a cikk nem az Opinelről általában, hanem az „Opinel találkozások”-ról szólt, így a hozzászólások is inkább ehhez kapcsolódtak. Ha érdekel az Opinel-téma bővebben, regelj a Fórumra is, és ott van külön Opinel-topik.
    Illetve itt a régi cikkem archív változatának a linkje, ez az, amit épp átdolgozok mostanság.
    http://knives.hu/MTP-archive/keses%20cikkek/kestesztek/Opinel.html

  14. 14 Váradi Ernőné

    Van Német országból származó néhány nyeles borotvám jó állapotúak. Eladnám!
    Ha érdekli. Ezen a emil cimen elér!!!

Hozzászólok