maç sonuçları

Multifogók III. – Evolúció

A távollétem miatti majd’ három hetes csönd után végre ismét indul a verkli. Nem is akármivel. Az biztos, hogy akinek Somi cikkei után még kérdései maradtak a multifogókkal kapcsolatban, az valahol nagyon nem figyelt…

A cikksorozat aktuális része egy rövid visszatekintést követően az előző rész végétől veszi fel a fonalat, majd egészen 2008-ig navigálja el az olvasót, az egyre sűrűbbé váló „multifogó-dzsungelben”.

„A biológiában evolúció alatt folyamatos változások olyan sorozatát értjük, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak… …Ezen változások új, vagy megváltozott jellegekben fejeződhetnek ki, melyek sikeres szaporodás során továbbörökíthetők.” (Forrás: Charles Darwin: A fajok eredete)

Elsőre furcsának tűnhet egy ilyen bevezetés, de kicsit jobban belegondolva, és a megfelelő szavakat kicserélve tökéletesen felvázolja a fejlesztéseket és gyártásokat úgy a multifogók területén, mint az egész iparban. Egy ilyen folyamat zajlik napjainkban is, és ahogy az evolúció, úgy ez a folyamat sem áll meg. Legnagyobb szerencsénkre nem kell évmilliókat várni egy változásra, csupán pár évet, és máris kezünkben foghatjuk a legújabb példányokat, amelyeken járatosabb emberek rögtön észrevehetik a fejlődés jeleit. A fejlődést, amely az evolúcióhoz hasonlóan gyakran zsákutcába visz, gyakran viszont az új irányelv első úttörője. És mint tudjuk, aki először veti meg lábát egy területen, az a később ébredő konkurenseihez képest hatalmas előnyre tehet szert. Ezért fontos fejlesztési szempont a gyártóknak, hogy a legújabb multifogóikkal megpróbáljanak valami újat alkotni, ami lehet egy teljesen új forma, vagy csak egyszerűen a korábbi, meglévő alapok továbbfejlesztése, erősítése, tökéletesítése, vagy éppen a gyártás olcsóbbá tétele.

Még mielőtt belekezdenénk, térjünk ki a korábbi fogók közül egy-két darabra, és azok hiányosságaira. Elsőként a Leatherman PST esetében kereshetjük és találhatjuk meg a folyamatos fejlődés nyomait. A legelőször alkalmazott csillagcsavarhúzónak nem volt rögzítése, és mivel a csavarhúzó feje nem a támasztó acél síkjára feküdt fel, így nagyobb nyomás hatására egyszerűen becsukódott. Erre két megoldás is született, és az érdekes az egészben, hogy mindkettő meglehetősen hosszú életű lett.

Az egyik természetesen a mozgó alkatrész rögzítése, ami a legjobban kézenfekvő megoldás. Először a SuperTool-ban jelent meg, amit kicsit továbbfejlesztve eljutunk a mai napig használt cserélhető bitkészletig. A másik elképzelés már kicsit elmésebb, és költséghatékonyabb volt. Fogták és kivitték a tartóacél síkján túlra a csavarhúzó fejét, így nagyobb erő esetén már nem jelentkezett olyan gyakran a probléma, mivel az eszköz nyitás irányba feszült.

Alapprobléma:

Megoldás 1.:

Megoldás 2.:

Megoldás 3. ( 2004-től ):

Ám a sima csavarhúzók esetében történt némi változtatás. Korábbi gyártású modelleknél látható, hogy az acél a szerszám végéig folyamatosan keskenyedik, így a berohadt csavarok esetében az ily módon „elgyengített” anyag egyszerűen elhajlott, vagy rosszabb esetben letört. Ezt a problémát az 1998-ban megjelenő Wave-től kezdve minden modellben „megoldották”. Az anyag a csavarhúzóban majdnem a végéig egységesen vastag, majd az utolsó néhány milliméteren egy hirtelen aszimmetrikus letöréssel éri el a végleges vékonyságot.

Ezzel a rövid Leatherman visszatekintéssel elérkeztünk a 1998-ban, amikortól az események jelentősen felgyorsultak. Új „törzsek” jelentek meg eddig nem tapasztalt volumennel, így a meglévő példányoknak harcolni kellett a túlélésüket jelentő vásárlókért, és harcolni kellett egymással is. A sikert most is csak a megfelelő irányba történő fejlődés hozhatta el, de hogy mi a megfelelő irány, azt nem mindig lehet előre tudni.

1999 érdekes év volt, annyi biztos. Az érdekessége ott mutatkozik meg, hogy beköszönt egy új gyártó, aki korábban a fenőköveiről volt híres, majd a bicskagyártás területén tett szert egyre nagyobb tekintélyre. Bizony, ez a cég a Spyderco, az eszközük neve pedig a Spyderench. Szinte a „semmiből” tűnt elő, és kompakt méretei, egyedi formavilága ellenére (vagy pont ennek köszönhetően) még ma is gyártásban van. Pontosabban nem ez, hanem az eredeti 2007-ben gyártásba kerülő 2. generációja, és az erre nagyon hasonlító „olcsó” kínai változat (a Byrdrench).

A másik érdekesség nem meglepő módon a Leatherman háza táján történt. Bemutatkozott az azóta is gyártott szerszám (és ezzel a legöregebb ma forgalmazott LM), a Crunch. Bizony, bizony! A szemfülesebb olvasók észrevehették, hogy ez a név már korábban is előkerült. Történetesen a legelső szabadalmaztatott LM modellnek volt ez a neve – egy „Mr.”-rel megtoldva –, amely végül nem került gyártásba. De most másról van szó. Ahogy a neve is sejteti (szabad fordításban: törés, roppanás), van valami „furcsa” ebben a fogóban. Szögben áll a feje. A Kershaw egyetlen multifogójából kiindulva, ám azt jelenősen áttervezve, állítható pofaszélességű papagájfogó fejet applikáltak nyélre. A nyélre, aminek egyik fele a szerelésekhez hasznos szerszámokat rejteget, másik fele pedig a fogófej állítója, melynek eltávolításával egy szabvány Hex Bit adaptert kapunk. Bár ezt is finomították, és szépítették az évek során, ám alapjaiban mégis ugyanaz a kompakt méretű eszköz maradt, amire sok elégedett vásárló esküszik, hogy „A szerszám”. Ezt tovább erősítheti, hogy a gyártónak ebben volt az első, ujjal kioldható szerszámrögzítő zára, amit ugyan némileg módosítva, de megörököltek a ma kapható szerszámok is.

A különbség érzékelhető:

Fejlődésnek nem, újításnak annál inkább mondható a Leatherman Flair, ami az európai vásárlók örömére végre kapott egy dugóhúzót is, azonban túl egyedi felhasználó köre miatt (vendéglátás, evés) nem aratott osztatlan sikert, így később a gyártása is megszűnt.

A Gerber család ebben az évben tovább erősödött, és nőtt. Multi-Plier 400-as és 600-as modelljeiken már határozottan látszott az az út, amit követni akarnak. Az addigra már „kötelező” szerszámok persze bennük is megtalálhatók, de tovább léptek, és gyártottak külön célcsoportok tevékenységéhez sokkal alkalmasabb fogófejeket is, ami dicséretes dolog.

Fisherman ( 2001-es modell ) – horgászoknak szánt változat.

A „futottak még” kategóriába sorolnám a Wenger PocketGrip-et, mely tulajdonképpen nem más, mint egy tisztikésbe integrált fogó, ahogy a képen is jól látszik. Sokat nem gondolkoztak a tervezésénél, csupán elővették a jól bevált alkatrészeiket, és készítettek hozzá egy erősebb, de a Barnett HHH konstrukcióján alapuló multifogót.

2000 megkaphatná az „unalom éve” jelzőt, ha… a Gerber és a Leatherman nem tett volna ez ellen. Az előbbi cég gondolt egy nagyot, összehívott pár szakembert, megnézték mi a jó, és mi a rossz az akkori fogókban, és a konkurens óriáscég vonalán elindulva, de az ergonómiára nagyobb hangsúlyt fektetve megtervezték a Gerber 800 Legend-et. Cserélhető fűrész, reszelő, drótvágó betét, és gumírozott markolat jellemezte.

A fejlődés néha látványos, néha alig észrevehető. A Leatherman Pulse esetén az előbbi történt meg. Új generációs olló, mely kisebb, könnyebb, és a mai napig ezt használják a fogókban. Emellett az összes szerszám rögzítését és oldását egy hivalkodó körív alakú szemölcsre bízták. Nem a legkellemesebb megoldás, de a felhasználók ügyetlenségének kivédéséhez nagyban hozzájárult.

2001: újabb izgalmas évhez érkeztünk el. És mint eddig megszokhattuk, ismét a piacvezető villogott az újítások terén. A nagy újdonság a Leatherman Juice széria (C2, S2, KF4, CS4, XE6) megjelenése volt. Nagy lendülettel érkezett… és nagyot bukott. Vidám, fiatalos színekben pompázó, a szokásostól MINDEN elemében kisebb méretű fogók, egy látványos funkcióval: újra előkerült a teljes értékű dugóhúzó. Célközönségét a fiatalok képezték, de igazából nem talált be. A legnagyobb probléma a méretükkel és az árral volt. Kulcstartónak nagy, teljes értékű fogónak kicsi, de árban gyakran drágább azoknál.

Sokan elvesznek a látszólag logikátlan rövidítésekben, amiket névnek kaptak a széria tagjai, így az ő kedvükért íme, a nevek feloldása:

C2- Corkscrew, azaz dugóhúzós, 2, tehát alsó kategória

S2- Scissors, azaz olló

KF4- Knife, ami itt a kettő darab késre utal, File, ami a reszelő-élezőre, és 4, mint közép kategória

CS4- Corkscrew+Scissors,

XE6- eXtra, Everything, mint minden benne van, 6, mint felső kategória, bár ez a rövidítés csak tipp.

Egyéb érdekesség egy Crunch utángondolat a Vise-Grip-től, ami kb. olyan szinten kidolgozott, mintha ebben az évben kereste volna fel Tim Leatherman a különböző gyártókat az eredeti házi fogójával…

2002 – ahogy eddig megszokhattuk, ez is a Leatherman és Gerber fejlesztéseinek éve. Az utóbbi gyártó azonban most kicsit többet tett le az asztalra.

A Multi-Plier 650 Evolution felhagyott a fix, mindenki számára egységesen használható fogófejekkel. Helyette kifejlesztettek egy új vázat, amibe a 4 (nem tévedés!) pofa közül azt rögzíthettük, amelyik a legjobban megfelelt céljainknak. Nem hagyományos elgondolás, de ezt a lépést egyedüliként csak ők léphették meg, mert csak az ő működési elvük teszi ezt lehetővé. A többi gyártónak a fogófej olyan szinten része, hogy azoknak szétszedése szerviz esetén is nehézkes lenne.

Közben a legnagyobb gyártó épp a legkisebb termékeit dobta piacra, melyek a korábbi Juice szériánál is kisebbek voltak, ezért a régi Micrához hasonlóan már ezeket is kényelmesen lehetett kulcstartón hordani. A termékcsalád neve: Squirt.

Nevek feloldása:

P4- Pliers4, tehát harapófogós változat

S4- Scissors4, tehát ollós változat.
Majd 2003-ban E4, amin az E betű az Elektromos kábelvágót jelöli. (Electrical wire-cutter)

2004
Maga a tény, hogy a Leatherman ismét fejlesztett valamit, mostanra már nem meglepetés. Az viszont, amit fejlesztettek, már annál inkább. Újratervezték az eddigi modelleket, és innentől kezdve az összes teljes értékű szerszámuk egy új, ellipszis alakú fogófejjel jelent meg, amely a korábbi változatoknál sokkal (33%-kal) erősebb. Minden nagy igénybevételnek kitett részét megerősítették, így a harapófogó pofáinak töve sokkal szélesebb lett, lényegesen lecsökkentve az esetleges törések számát. Továbbá megjelent a csavarhúzók egy új generációja, a bővíthető speciális dupla bites foglalatok. Ezek a bitek 59 HRC-ig edzett S2-es szerszámacélból készülnek, a korrózió elleni védelem miatt cink bevonattal.

Ennek örömére rögtön két termékcsalád mutatkozott be, mindkettőben 3-3 modellel. Az egyik a felső kategóriás vonalat erősítő Charge Ti és Xti, jellegzetes titán-ötvözet markolatpanelekkel, minőségi 154CM acélból készült sima pengével. Melléjük egy olcsóbb, ezektől az „extráktól” mentes, de funkciójában egyenértékű, megújult Wave, amely egyúttal nyugdíjazta is sokat szolgált elődjét.

A jobb láthatóság érdekében egy fekete Wave:

A másik családot még ennyire sem érdemes különválasztani. Konstrukciójukban visszanyúlnak az ősökhöz, csak a markolat éleinek lekerekítését Zytel-betéttel oldották meg, minek köszönhetően a komfortérzet is jelentősen növekedett. Amiben verhetetlen ez a család, az a súly, és az alacsonyabb ár.

Tagjai: Blast, Fuse, Kick.

2005
LM részről az erősödés éve. Eddigre volt két új, de már jó fogyó termékcsaládjuk, amelyeket „megkoronáztak” egy-egy igáslóval, melyek közös jellemzője a megerősített ellipszis alakú fogófej volt.

A Core a „hagyományos” vonalon ment tovább – a Blast-Fuse-Kick hármasból kiindulva –, míg a Surge tulajdonképpen egy szteroidokon nevelkedett Charge, brutális erővel, amihez a kívülről nyitható olló és a cserélhető fűrész/reszelő-élező társult.

Az új fogófej:

A Gerber számára pedig a másolás éve. Az LM Juice szériához hasonlóan a Gerber Clutch és Shortcut fogók vidám, fiatalos színekben, szolidabb mérettel próbálták megnyerni a vásárlókat.


A következő év szokatlanul csendes volt. Az állóvizet csak egy „kavics” zavarta meg, a magáról rég hallatott Victorinox gyártó egy új, full-extrás modellel állt elő, amelyhez valóban annyi kiegészítőt adtak, hogy a „hordozható szerszámosláda” fizikai alakot öltött.

Beköszöntött 2007, és vele az egyik legnagyobb fejlesztés, ami érezhetően kihatott az egész piacra. Eddig 1-2 kivételt leszámítva csak részleteiben láttunk innovációt. Cserélhető vagy éppen megerősített fogófejek, rögzíthető szerszámok, ergonomikus markolatok, stb… Teljesen új multifogó, ami a piacon is maradandóan képes lett volna megvetni a lábát, eddig nem volt. Eddig…

…majd jött a Leatherman Skeletool. Jelentősen könnyített, mely a bicskáknál jól ismert, és bevált sörnyitós karabinert integrálta egy lecsupaszított, csak a lényeget meghagyó kompakt formába. Így a harapófogón kívül – ami a Juice-nál erősebb, de a normál fogóknál kisebb, gyengébb -, egy csukott állapotban is nyitható kés, illetve egy cserélhető LM bitadapter (extra bit a markolatban), maradt meg. Hordását a klipsz vagy a karabiner könnyíti meg. Míg az alapmodell teljesen sima 420HC pengével rendelkezik, addig a CX egy félig fogazott 154CM pengével, szénszálas markolatbetéttel, és magas karcállóságú fekete bevonattal.

CX feloldása:

C- Carbon Fiber(szénszál)

X- Serrated (fogazott penge)

A termékcsalád tagjai (sorban: Skeletool CX, Freestyle (2008-tól), Skeletool):

De nem csak ettől volt hangos ez az év, ugyanis a Gerber is ekkorra tartogatta az újításait. (Bár megjegyzendő, hogy mostanra már a finnországi Fiskars tulajdonába került a cég.) A Flik képében egy izmos fogót ismerhetünk meg, ami csak úgy tombol az erőtől. A fej rögzítése új, egyszerűen biztosítható kétoldali nyomógombot kapott. A Method, Crux, Resolve, Tread modellek pedig a korábban nagy sikernek örvendő, 2005-ben megjelenő Gerber Suspension vonalat vitték tovább, ami azt jelentette, hogy „hagyományos” (tehát LM konstrukciójú) megoldás, Gerber ergonómiával keresztezve, csukott állapotban nyitható szerszámokkal. Külön említést érdemel közülük a Tread, melynek a nyelébe egy LED-es lámpát épített a gyártó. Érdekes kísérletként még szintén a Gerberhez tartozik a Radius, melynek a különlegessége az, hogy a szerszámok a markolat végén 90°-kal vannak elfordítva.

Flik:

Suspension:

Tread:

Radius:

Újratöltve, felerősödve, visszatért a régi nagy versenytárs, a SOG. Szinte már el is felejthettük volna, ha csak az újításokat nézzük, mert majd’ egy évtizedig nem változtattak a meglévő konstrukciókon. Maradtak a saját útjuknál, és a továbbiakban is az áttétes megoldást használták, aminek a fogaskerekeit egy nagyobb méretű védőlemezzel látták el, és a szerszámoldó zárat módosították a „zongora zárra”, ami lehetővé tette, hogy ne egyszerre oldjon minden szerszámot a zár, hanem csak azt, amelyiket akarjuk. Míg a PowerLock 2.0 az elődje frissítése volt, addig a PowerAssist egy jelentős újítással, a multifogókba integrált, rugós rásegítésű pengenyitással operált, a PowerCut pedig a legerősebb kábelvágásra kiélezett fogófejjel lett ellátva.

PowerAssist:

PowerCut:

És itt még nem áll meg a felsorolás, ugyanis ebben az évben egy új indulóval is találkozhattunk, a CRKT-val, amely cég az alacsonyabb árkategóriában próbált meg profitálni, mivel ebbe az árkategóriába tipikusan nem tartoznak bele a hagyományos multifogók. Két modellje a Zilla-Tool és a legelső cikkben már említett Guppie. Előbbit fix fogófej, egykezes bicska, és cserélhető bitadapter, utóbbit pedig az állítható szélességű fejen kívül egy karabiner, LED lámpa, egykezes rögzítetlen bicska, és szintén egy cserélhető bitadapter jellemezte.


Végre elérkeztünk a jelenbe, 2008-ba, ám az látszik, hogy a gyártók az előző évben ellőtték az összes puskaporukat. Ennek következményeként a már meglévő modellek kisebb módosításon átesett változataival találkozhatunk. Ilyen például a Leatherman Freestyle, ami a Skeletool család legolcsóbb változata, alumínium helyett Zytel nyéllel, és fix csavarhúzóval. Vagy a CRKT Zilla-Tool és a Guppie kis testvére, a Zilla-Tool Jr és a Li’l Guppie.

Habár fejlesztések és megjelenések területén nem jeleskedett 2008, egy okból mégis mérföldkőnek számít ez az év. 25 éves a Leatherman, és ezzel 25 éves a modern multifogó is.

Amit szándékosan nem tárgyaltam, az a nagyobb gyártókat egyértelműen másoló kisebb cégek, illetve a kialakításukban az elterjedt multifogókra egyáltalán nem hasonlító eszközök, mint például multi-biciklikulcsok, multi-kulcstartók, multi-ollók, multi-metszőollók, vagy multi-bicskák.

Végezetül egy érdekességgel zárnám: a Leatherman cég 2006-ban Kaliforniában elvesztett egy pert ( Colgan -v- Leatherman ), aminek következményeként a már legyártott, de még el nem adott fogók fejéről az USA feliratot el kellett távolítani, az ezután gyártásba kerülő modelleknél pedig már a Tool szóval helyettesíteni. Azért támadták meg a nagy céget, mert kiderült, hogy miközben minden csatornán büszkén hirdetik a rendkívül hazafias „Made in USA” szlogent, a fogókhoz készült alkatrészek egy része még csak nem is a kontinensen készül.

Megköszönöm a kitartó figyelmet!

Somogyvári Tibor

Forrás:

http://www.leatherman.com

http://sogknives.com

http://www.multitool.org

A sorozat többi része:

17 hozzászólás


  1. 1 Switchblade

    Hat…, csak gratulalani tudok ehhez a nagyon alapos, atfogo es igazan informativ cikksorozathoz. Koszi!
    (karacsonyra erkezik hozzam egy Leatherman 25 eves evfordulo keszlet :)…)

  2. 2 tibor

    Mostanában szerettem bele a multifogókba, van egy Leatherman-em és egy ZillaTool-om, de biztosan nem tudok itt megállni. Nagyon klassz az írásod, jól mutatja a multifogók fejlődéstörténetét. Gratulálok!

    Tibor

  3. 3 angyal

    Gratulálok Somi, ez nagyon jól sikerült, akarom mondani ez is!
    Jól kezdődött a napom az elolvasása miatt.
    Köszönöm az élményt!

  4. 4 Wolf

    Ez király volt!

  5. 5 bagulaci

    Tibor, csatlakozom Switchblade-hez: nagyon alapos, átfogó, informatív — ahogy a sorozat korábbi részei is –, mindamellett olvasmányos is. well done, well done! 🙂

    bl.

  6. 6 Szasza

    Üdv!
    Ez a cikksorozat fantasztikus, és talán ez a 3. rész a legjobb.(Nekem ez tetszett a legjobban.
    Gratulálok!!!
    Szasza

  7. 7 Somi

    Hu, kösz srácok az elismerő szavakat!!!
    Nekem is jól indult a napom, mert nem tudtam, hogy pontosan mikor fog kikerülni az írásom. 🙂

    Külön köszönet Edrose-nak amiért az eredeti formából ilyen külalakot varázsolt!

    😉

  8. 8 peacemaker75

    Kedves mindenki! Én új srác vagyok itt, soha nem kértem még segítséget neten, nem tudom hogy megy ez! Szeretem a szép és jó késeket, de enyhén szólva amatőr vagyok, annak is töketlen, meg aztán lóvém se nagyon van. Azonban kaptam egy LEATHERMAN NAHALEM-et, amihez adtak egy élező-szerszámot. Ez integrálva van a kés nyelébe, A keresztmetszete érdekes, van egy „V”-profilú horony, végig az élező egyik oldalán, hosszában. A „V”profilú horony széleitől jobbra-balra gömbölyű, azaz domború, majd a „V”-profilú horony alatti részen lapos. A kés pengéje egyenes. Nekem a halálom, amikor összekarcolják az élszalagot, vagy az élszalag feletti részt, a pengeoldalt. Valaki – esetleg rajzokkal – el tudná magyarázni, hogy hogyan kell használni ezt az élezőt, hogy csak az élszalagot élezzem és ne tegyem tönkre, ne karcoljam össze vissza, egyenes élt húzzak? Lehetőleg olyan késbarát segítségét kérem, aki maga is látott már ilyen kést, illetve élezőt! Még egy kérdésem van: az esetlegesen kapott instrukciókkal megélezhetem-e a saját tulajdonú (a LEATHERMAN NAHALEM-et csak használatra kaptam ideiglenes jelleggel) MUELA COLIBRI-met is?
    Kérlek benneteket segítsetek egy rutintalan, műkedvelő társatoknak! Előre is köszönöm!

  9. 9 Somi

    Hello!

    Ezt a kérdést legjobb lenne a fórumban kitárgyalni, mert úgy gyaníthatóan nagyobb figyelmet kapna. 😉

    A kérdéses bicska egyébként itt lapul a kezemben. 🙂 Az élezőn a 3 különböző felület 3 különböző célra van. A domború résszel a bicska végéből kinyitható zsigerelőt tudod megélezni, a V vágással hegyezni lehet, a sima oldala pedig a kés éléhez van. Megjegyzendő, hogy ez egy gyorsélező, tehát ha terepen nincs kéznél más, akkor kielégítő, de igazán szép élezéshez már komolyabb eszközök kellenek.

    Az élszalag összekaristolását nem fogod megúszni, ha élezni akarsz. Ez törvényszerű. Viszont minél többször húzod át a kővel, annál egyenletesebb lesz a a felület, így a kezdeti karcok is szépen csatlakoznak a többihez, amik így együtt egy homogén felületet alkotnak. 🙂

    Javaslom, hogy ha még nem éleztél ilyen rúddal, akkor ne rögtön a kölcsönkapott bicskán próbáld ki, hanem valami „nemsajnálom” késen. És a művelet előtt a pengét rögzítsd valamihez (asztallap szélére fektetni és ráfogni), hogy könnyebb dolgod legyen.

    Képpel, sőt linkkel is tudok szolgálni:
    Élszalagos kések kézi élezése I.
    Élszalagos kések kézi élezése II.

    A II. rész első képei mutatják meg jól azt a mozdulatsort, ahogy használni tudod a markolatba csúsztatott élező pálcát.

    És természetesen más késhez is jó. 😉

  10. 10 Golbat

    Somi, ez jól sikerült, szépen összefoglaltad! 🙂

    Csak így tovább! (Esetleg várhatunk majd részletesebb bemutatót egy-egy konkrét típusról? ;))

  11. 11 hegyespenge

    Végre sikerült végigolvasnom. Érdemes volt ismét! Hálás köszönet ezért a komoly gyűjtő-kutatómunkáért!

  12. 12 peacemaker75

    Kedves Somi! Köszönöm a segítséget! Így is sokat segítettél! A fórumba bementem volna de hülye vagyok az oldal használatához, nem vagyok veterán internetes sem! Így azonban tudom, hogy mire való az eszköz és nagyon odafigyelve fogom kipróbálni (egy „nemsajnálom” késen)! Mégegyszer köszönöm! Ha elfogadsz még egy dícséretet a „senki földjéről”: a cikk tényleg nagyon jól sikerült, szerteágazó és mégis összeszedett munka – ráadásul olvasmányos és nem „száraz”! Gratulálok!

  13. 13 Golbat

    Nocsak, mit találtam egy régi PC-s játékban? 🙂

    [url]http://i490.photobucket.com/albums/rr264/Golbat72/Lm_K-Hawk.jpg?t=1231163953[/url]

  14. 14 toth_andras54

    Tisztelettel üdvözlök mindenkit!
    Regisztrálás után első anyag ez volt, amit olvastam, igazán tartalmas, így tetszett!
    Én is használok multifogót. De figyelem ezek az eszközök is „csak” azt tudják, amire tervezték őket!

  15. 15 joni firpo

    Nagyon szépen összeszedett cikk! Gratulálok! Nekem „bejött” a Leatherman Juice, egyetlen dolog miatt: kicsi, a farzsebben gond nélkül elfér, leüléskor sem zavar. Természetesen nem tud annyit mint egy komoly multi, viszont nem kell külön tokban, övön cipelni, és ha nagyon kell, mégis kéznél egy fogó és egy csavarhúzó. Mondjuk pont elszúrtam a vásárlást, mert az ollós változatot vettem a dugóhúzós helyett, viszont olló a Swisscard-on is van, tehát jobb lett volna a dugóhúzós. Csodálkozom, hogy megbukott a Juice-széria, mert szerintem jó ötlet volt.

  16. 16 tojásoslecsó

    Nekem is a Juice CS4 jön a legjobban be, pont azok a funkciók vannak rajta, amiket tényleg használnék. Mondjuk pont a fogóra nincs szükségem annyira, de jó ha van. Kár, hogy 18-20 ezer től 35 ezer forintig terjed az ára. Annyiért veszek inkább egy überbrutál Victorinox Cyber-Tool-t. Úgyis inkább késes vagyok. De ez a CS4 nagyon megfogott. Várni kell a kiárusításra…:)

    Béke!

  17. 17 Laurán

    Jó napot,
    Segítséget szeretnék kérni. Hol kapható kb 10-12 cm hosszú multifogó (regular Vise-Grip 5WR).
    Köszönöm a segítséget
    Laurán

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.